Javaslatok egy esélyteremtő közoktatás kialakítására

Meggyőződésünk, hogy Magyarország felemelkedésének záloga, ha versenyképességét saját polgáraira alapozza, erőforrásait elsősorban az emberekbe fekteti. Ennek legfontosabb megnyilvánulása egy erős és esélyteremtő oktatási rendszer létrehozása és fenntartása. Kulcskérdés, hogy a közoktatás minden magyar diák számára megadja a társadalmi felemelkedés lehetőségét, vagyis egyenlő esélyeket biztosítson. Ahogy Széchenyi István fogalmazott, „egy nemzet ereje a kiművelt emberfők sokaságában rejlik.”

A magyar közoktatás legsúlyosabb problémája, hogy nem teremt egyenlő esélyeket az eltérő társadalmi helyzetű gyermekek számára. Nem csökkenti, hanem fenntartja, sőt újratermeli a meglévő egyenlőtlenségeket.

A három évente elvégzett PISA felmérések elemzéséből kiderül, hogy a magyar közoktatást a fejlett országok körében lesújtóan nagy egyenlőtlenség jellemzi. A tanulók teljesítménye és családi helyzete közötti kapcsolat nemzetközi szinten is kiemelkedően erős. Egyszerűbben fogalmazva a mai Magyarországon „az leszel, ahova születsz”. Félreértés ne legyen, természetes, hogy a jobb családi hátterű tanulók jobb teljesítményre képesek. A kérdés az, hogy ez az összefüggés milyen mértékű. Magyarországon riasztóan nagy. 2015-ben Perut és Bulgáriát megelőzve „világelsők” lettünk az esélyegyenlőtlenség tekintetében: minden mért területen nálunk határozta meg leginkább a gazdasági, társadalmi, kulturális háttér a diákok teljesítményét. A helyzet a következő mérés alkalmával, 2018-ban sem javult számottevően.

Az elmúlt 20 év csaknem változatlan képet mutat: a kezdetek óta alig találunk olyan országot a PISA felmérés résztvevői között, ahol a családi háttér a nálunk tapasztaltnál meghatározóbb lenne. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy minden évben tehetségek ezreit vesztegetjük el.

Az esélyegyenlőség hiánya morális és jogi szempontból is elfogadhatatlan, hiszen az egyenlő esélyek minden gyermeket megilletnek. De nem kell az emberi jogok bajnokának vagy szociálisan érzékenynek lenni ahhoz, hogy belássuk, a helyzet az egész társadalomra, mindannyiunkra kiható káros következményekkel is jár. Minden elvesztegetett tehetség veszteség a társadalom, veszteség a magyar nemzet számára is. A kedvezőtlen társadalmi helyzete miatt rosszul teljesítő diák nagyobb eséllyel szorul ki a munkaerőpiacról vagy végez kevesebb hozzáadott értékkel járó munkát, nagyobb eséllyel szorul rá a szociális és egészségügyi kiadásokra, kisebb részt tud vállalni a közteherviselésből. Az esélyegyenlőtlenség visszafogja a gazdaságot, csökkenti az elosztható javak egészét, végső soron minden magyar ember kilátásait jelentősen rontja.

A Második Reformkor Alapítvány ezért társadalmi vitaindító javaslatcsomagot állított össze a közoktatás esélyteremtő képességének kialakítása érdekében. Nem átfogó és általános közoktatás-fejlesztési programot terjesztünk elő, hanem kifejezetten az esélyteremtés szempontjából előremutatónak gondolt ötleteket fogalmazunk meg, azzal a céllal, hogy felhívjuk a figyelmet egy társadalmi mobilitást segítő, méltányos közoktatás kialakításának fontosságára. Nem oktatási szakértők által készített programról, hanem közpolitikai problémafelvetésről van szó, amely reményeink szerint hozzájárulhat a megfelelő irányba tartó közös gondolkodáshoz.

1. Kilencosztályos iskola

Kiindulópont: A magyar iskolarendszert jellemző esélyegyenlőtlenség meghatározó oka a korai iskolatípus-választás, más néven a korai szelekció. A kutatások azt mutatják, hogy szoros összefüggés van az iskolatípus-választás első lehetséges időpontja és az oktatási rendszer esélyteremtő képessége között. Minél korábbi életkorban kerülhetnek a diákok középfokú oktatási intézményekbe, annál erőteljesebben érvényesül a szelekció.

Az OECD országok esetében az iskolatípus-választás legkorábbi időpontja átlagosan 14 éves kor. Magyarországon viszont a nyolcosztályos gimnáziumok jelenléte miatt a szelekcióra már 10 éves korban – hatosztályos gimnáziumok esetében 12 éves korban – sor kerülhet. A jobb szociális, gazdasági és kulturális hátterű tanulók jobban teljesítenek ezeken a felvételiken, mint akár azonos képességű, de rosszabb családi hátterű társaik és viszonylag korai életszakaszban elkülönülnek tőlük. Egymástól elválasztva ezután a különbségek felerősödnek: az általános iskolában maradók teljesítménye tovább romlik, a gimnáziumokba felvettek teljesítménye pedig tovább javul. Ugyanez megismétlődik 14 éves korban, amikor a gimnáziumi és egyéb középfokú képzések között választhatnak a diákok. Azonos képességű diákok között a jobb családi háttérrel rendelkezők jobb eséllyel jutnak be a szakközépiskolai és főleg a szakiskolai képzésnél színvonalasabb gimnáziumi képzésbe. Ezt követően szintén növekszik a teljesítménykülönbség az eltérő iskolatípusban tanulók között. (Megjegyzés: 2020-ban új iskolatípusok léptek be a közoktatás rendszerébe, a szakgimnáziumok helyébe a technikum, a szakközépiskolák helyébe a szakképző iskola.)

2015-ös – “Az oktatási elkülönítés káros” című – tanulmányában a Budapest Intézet ehhez kapcsolódóan megjegyzi, a jobban teljesítő tanulókat kiválasztó képzések nagyobb vonzást gyakorolnak a legjobb pedagógusokra és az idejáró tanulók szülei is nagyobb érdekérvényesítő képességgel rendelkeznek az oktatási minőség javításának kieszközlésére. Szintén említést érdemel, hogy Magyarország az OECD átlaga alatt teljesít az ún. reziliens tanulók aránya tekintetében is. Ők azok a diákok, akik a családi hátterük alapján várhatónál jobban teljesítenek.

Jól látható, hogy a magyar iskolarendszer inkább felerősíti az otthonról hozott hátrányokból, illetve előnyökből fakadó különbségeket. A jó képességű, de szociális helyzete miatt gyengébben teljesítőket képtelen felemelni, sőt olyan környezetbe szelektálja őket, amely tovább rontja a helyzetüket. Nem véletlenül tett javaslatot 2015-ben a Világbank is Magyarország számára, hogy az első iskolatípus-választást helyezze későbbi életkorra.

Lengyelország példája világosan mutatja, hogy egy ilyen lépes nem jár együtt teljesítményromlással. A lengyelek 1999-ben – egy átfogó reform keretében – 15 éves korra tolták az iskolatípus-választás időpontját, amely aztán a lengyel diákok átlagteljesítményének növelése mellett volt képes nagyobb esélyegyenlőséget biztosítani.

Javaslat: Az 1999-es lengyel oktatási reform sajátosságait is figyelembe véve vezessük be a kilencosztályos általános iskolai képzést egy alapozó első évfolyam kialakításával, a lexikális ismeretek lényeges csökkentése és a kompetenciafejlesztő képzés arányának növelése mellett a tananyagban. A lépésre kellő idejű felkészülést követően, felmenő rendszerben kell hogy sor kerüljön. (Megjegyzés: A Lengyelországban 1999-2000-ben végrehajtott reform nyomán ugyan hatosztályos általános iskola és azt követő „alsó középiskola”/gimnázium jött létre, de a diákok kilenc éven át tanultak egységes tanterv szerint és eltérő iskolatípusok között csak ezután nyílt meg a választás lehetősége. Az akkori lengyel iskolaszerkezet tehát az eltérő iskolatípusok szerinti korai szelekció kiküszöbölése kapcsán érdemel figyelmet, hangsúlyozva, hogy valódi eredményeket az iskolaszerkezet önmagában nem, csak az oktatás tartalmának javaslatunkban is említett változtatásai hozhatnak. A 2016-os újabb lengyel oktatási szerkezetváltás a fenti szerkezetet visszarendezte, de ez önmagában még nem jelentette az integratív jelleg felszámolását.)

Javaslatunk szerint a kilenc évfolyam három részre tagolódna. Az első három év alapvető célja az alapkompetenciák eddigieknél lassabb és alaposabb elsajátítása, ezzel párhuzamosan pedig a családi háttérből fakadó különbségek mérséklése lenne. A második három év a klasszikus általános iskolai képzésnek lenne megfeleltethető, itt is ügyelve arra, hogy a tárgyi tudáshoz képest a képességfejlesztés kapjon nagyobb szerepet. Az utolsó három év egyfajta “kisgimnáziumot”, középiskolai típusú oktatást jelentene a gimnáziumi oktatásban jelenleg is meglévő szaktárgyakkal. (Természetesen itt is érvényesülnie kellene az ésszerű tananyagcsökkentés elvének, hangsúlyosabban megjelenítve a kooperativitást, kreativitást erősítő módszereket.) Felvételire egységesen csak a kilencedik évfolyam elvégzését követően kerülne sor, egy addigi tanulmányokhoz igazodó központi felvételi keretében. Az ezt követő gimnáziumi, szakközépiskolai és szakiskolai képzés egységesen három éves lenne (azzal, hogy a nyelvi előkészítő évfolyam lehetősége továbbra is adott lenne a kéttannyelvű gimnáziumok számára).

A fent vázolt rendszer kettős pozitív eredménnyel járna: az iskolatípus-választás eltolásával felszámolná a korai szelekció negatív hatásait, az alapkompetenciák elsajátítására rendelkezésre álló idő növelésével pedig nagyobb teret adna a felzárkóztatásnak. Fontos kiemelni, hogy a reform a teljes közoktatásra nézve minőségjavulással járna.

2. Leszakadó térségekben oktató pedagógusok lakhatásának támogatása

Kiindulópont: A fejlettebb térségek és jobb családi hátterű diákokat oktató iskolák érthető módon nagyobb vonzást gyakorolnak a pedagógusokra. A hátrányos helyzetű térségek és iskolák emiatt további hátrányt szenvednek. A nehezebb körülmények között, alacsonyabb presztízsű intézményekben végzett munka további elismerésre szorul, annak érdekében, hogy a pedagógusokat arra ösztönözze, hogy tudásukat a leginkább rászorulók körében kamatoztassák. Az állam jelenleg az illetményalap 10-30 százalékában meghatározott bérpótlékkal ismeri el a nehéz körülmények között végzett oktatást. Ez üdvözlendő tény, ugyanakkor további lépésekre lenne szükség.

Javaslat: Javasoljuk, hogy az állam indítson programot a hátrányos helyzetű településeken oktató pedagógusok lakhatásának támogatására. A javaslat szempontjából hátrányos helyzetűnek tekintenénk a 105/2015. (IV. 23.) Korm. rendelet szerinti kedvezményezett településeket, amelyeket egy társadalmi, munkaerő piaci és egyéb szempontokat figyelembe vevő komplex mutató alapján sorolnak be. Javaslatunk alapján minden olyan pedagógus, aki kedvezményezett településen oktat, jogosult lenne a mindenkori garantált bérminimum tíz százalékával megegyező havi lakhatási támogatásra (a 2020-as bérminimum alapján 21.060 Ft). Fontos feltétele lenne a támogatásnak, hogy a pedagógus az adott településen ne rendelkezzen saját tulajdonú lakóingatlannal, de legyen érvényes bérleti szerződése, amelynek bérleti díja eléri vagy meghaladja a támogatás összegét. A támogatás időtartama 60 hónap, de legfeljebb a kedvezményezett településen – vagy településeken – végzett pedagógusi munka időtartama lenne. A támogatás összege a pedagógus választása szerint egy lakáscélú megtakarítást szolgáló egyéni számlára kerülhetne és felhasználható lenne lakóingatlan vásárlására azon a kedvezményezett településen, ahol a felhasználás időpontjában a pedagógus oktat. Így azok a pedagógusok is részesülhetnének a támogatásból, akik akár végleg letelepülnének az adott településen és így inkább saját tulajdonú lakóingatlanban gondolkodnának.

Javasoljuk emellett, hogy az állam tíz éven belül gondoskodjon minden olyan kedvezményezett településen, ahol közoktatás zajlik minden ezer lakos után egy, az ezer lakos alatti településeken pedig legalább egy önkormányzati tulajdonú lakás rendelkezésre állásáról. Ezeket a lakásokat szolgálati lakásként az önkormányzat pályázati úton bocsássa rendelkezésre a településen oktató, de a településen saját tulajdonú ingatlannal nem rendelkező pedagógusok számára ingyenes bérleti szerződéssel. Az ingyenes bérlet időtartama 60 hónap, de legfeljebb a kedvezményezett településen végzett pedagógusi munka időtartama lenne. A lakóingatlan rezsiköltségei a pedagógust terhelnék. Az állam által épített vagy vásárolt lakóingatlanok a kedvezményezett önkormányzatok tulajdonába kerülnének. Az önkormányzat nem értékesíthetné az ingatlanokat, de a tulajdonjogot saját döntése alapján visszaruházhatná az államra. Ha a kedvezményezett önkormányzat erre a célra fenntartott lakóingatlanját szolgálati lakásként nem vennék igénybe, az szociális lakásként vagy az önkormányzat által meghatározott közösségi célra lenne felhasználható.

3. Tanoda program

Kiindulópont: Civilszervezetek és elkötelezett szakemberek áldozatos munkájának köszönhetően több sikeres kezdeményezés is kinőtte magát Magyarországon, amely hátrányos helyzetű tanulók felzárkóztatását, kilátásainak javítását tűzte ki célul és valósítja meg. Ezek a kezdeményezések ugyanakkor csak szórványosan vannak jelen az országban, anyagi helyzetüket pedig általában szűkösség és bizonytalanság jellemzi. A magyar állam csak nagyon korlátozott mértékben és nem kiszámítható módon támogatja a tanodákat pedig működésük kulcsfontosságú lenne az esélyteremtő oktatás létrehozásához. A tanodák számára jelenleg elérhető állami pályázatok csak nagyon rövid időre (egy-egy évre) szólnak és intézményekre lebontva szerény összegűek (kb. 10-13 millió Ft). Ez akadályozza a hosszú távú tervezést, kiszámítható működést.

Javaslat: Indítsunk hosszú távú támogatásokat biztosító állami pályázati programot, amelynek keretében meglévő és új tanodaprogramok, kiszámítható és pártatlan rendszer szerint kaphatnak állami támogatást. A cél az, hogy a jelenleg működő programok megerősítésével és új, innovatív projektek elindításának ösztönzésével alakuljon ki egy minden rászoruló számára elérhető tanodahálózat. Fontos, hogy a pályázati rendszer csak rugalmas keretfeltételeket határozzon meg, hogy a kezdeményezések autonóm módon működhessenek. Ezek a következők lehetnének: a tanoda iskolán kívüli képzést kínáljon, az abban való részvétel önkéntes legyen, hátrányos helyzetű diákok kompetenciafejlesztésére helyezze a hangsúlyt, minden tanuló esetén egyénre szabott, a személyes és szociális készségekre is kiterjedő fejlesztést nyújtson.

A kiválasztott projekteket az állam egy hosszú távú (az egyes oktatási programokhoz igazodó, többéves) együttműködési megállapodás alapján támogatná, vagyis nem egyszeri “tőkeinjekcióról” lenne szó. Nem állami gyámságra, hanem felelősségteljesebb állami szerepvállalásra van szükség. A pályázati rendszer előnye, hogy egészséges versenyt hozhat létre az új projektötletek között.

4. Nyelvtanulási keret a rászoruló diákok számára az idegennyelv-oktatás általános fejlesztése mellett

Kiindulási pont: A magyar emberek, benne a magyar diákok idegennyelv-tudása lesújtó képet mutat. Az Eurostat 2016-os felmérése alapján az EU tagállamok között hazánk hátulról a harmadik helyet érte el a 25-64 éves korosztály körében. Csak az Egyesült Királyságban és Romániában beszélnek kevesebben legalább egy idegennyelvet. (Az Egyesült Királyság esetében ez az angol nyelv globális dominanciájával áll összefüggésben, ami leértékeli az idegennyelv-tudás munkaerőpiaci értékét az angol anyanyelvűek számára.) Magyarországon a lakosság 57.6 százaléka semmilyen idegennyelvet nem beszél, miközben az EU átlaga 35.3 százalék. A visegrádi országok esetében is sokkal jobb mutatókat találunk: Lengyelország 32.9 százalék, Csehország 21 százalék, Szlovákia 11.8 százalék. További beszédes mutató, szintén az Eurostat mérése alapján, hogy Magyarország a legalacsonyabb értékkel rendelkezik a legalább két idegennyelven tanuló középiskolások aránya tekintetében. Az EU átlag itt 59.2 százalék, Magyarország eredménye ezzel szemben 6.2 százalék.

Számos színvonalas képzés és nagyszerű tanár mellett sajnos széles rétegek számára nem áll rendelkezésre megfelelő minőségű idegennyelv-oktatás a közoktatás keretei között. Ezt a hiányosságot a diákok egy része magán nyelvórák segítségével képes áthidalni. A rosszabb anyagi helyzetben lévő családok gyermekei viszont éppen ezért hátrányt szenvednek, hiszen nem engedhetik meg maguknak ezt a megoldást.

Javaslat: Átfogó reformra van szükség az idegennyelv-oktatás minőségének javítására, a minőségbeli eltérések kiegyenlítésére, az átmeneti időszakban pedig kompenzálni kell a rosszabb családi hátterű tanulókat érő hátrányokat.

Az átmeneti időszakra vezessünk be magán nyelvórák igénybevételére felhasználható pénzkeretet a szociálisan rászoruló 7-12. évfolyamos diákok számára. Az állam megtérítené a nyelvtanár számára a jogosult diáknak nyújtott nyelvórák díját. A jogosultak szabad választásuk szerint havi legfeljebb 32 ezer Ft értékben vehetnének igénybe nyelvórákat 12 hónapon keresztül, legfeljebb két különböző nyelvre, az adott nyelvből legfeljebb a felsőfokú nyelvvizsga megszerzéséig. A bevezetéskori 7-12. évfolyamos 6 évfolyam mellett a bevezető év után további 4 évig minden belépő évfolyam részesülne a juttatásból. Összesen 10 évfolyam juttatásai – azzal számolva, hogy kb. minden 5. diák lesz jogosult a keretre – évente átlagosan 7.3 Mrd Ft-os kiadást jelentenének a költségvetésnek. Az órák igénybevétele és az órák biztosítása sem lenne kötelező, a diák és az oktató döntésétől függene. A részvételre jogosult oktatók alapvetően a diplomás nyelvtanárok lehetnének, ennek a körnek az esetleges bővítéséről ugyanakkor szakmai vita lehet indokolt. Ugyancsak kidolgozásra szorulna az a feltételrendszer, amely szociális szempontok figyelembevételével meghatározná a jogosult diákok körét.

Az átfogóbb reformról:

Kiindulópont: Jelenleg a középiskolákban a nyelvi órák osztályonként, néha csoportbontásban kerülnek megtartásra. Az EMMI álláspontja szerint a nyelvi csoportokban átlagosan 8-10 fő vesz részt, a tapasztalat szerint azonban ez a szám elérheti akár a 21 főt is csoportonként. Az ilyen nagy létszámú csoportok, amelyekben a diákok tudásszintje hatalmas különbségekkel eltérhet, egyáltalán nem hatékonyak. A tanároknak ilyenkor nehéz dolguk van, hiszen a különböző szinten álló diákoknak különböző feladatok szükségesek ahhoz, hogy a nyelvi órák hatékonyak lehessenek.

Javaslat: A középiskolában a nyelvi órák ne osztályonként, évfolyamonként legyenek megtartva, hanem nyelvi szintenként. A középiskolába bekerülők írjanak nyelvi szintfelmérőt (ez a vizsga tartalmazhat írásbeli és szóbeli vizsgát egyaránt), amely meghatározza azt, hogy az általános iskolából érkező diák milyen szinten áll az adott idegen nyelvből. A kapott eredmény alapján kerülnének be a diákok a saját szintjüknek megfelelő nyelvi csoportba. Ezek a vizsgák félévente/évente megtartásra kerülnének, hogy akik jobban teljesítenek azoknak lehetőségük lenne jobb nyelvi csoportba kerülni, akiknek pedig nehezebben megy a tanulás, tovább maradhatnának a meglévő csoportjukban. Ennek eredménye az lenne, hogy akár különböző korcsoportú diákok vennének részt az órákon, viszont a nyelvi szintjük nem térne el drasztikusan egymástól. A tanároknak így könnyebb lenne a diákokat segíteni és a diákok is saját szintjükhöz mérten tudnának fejlődni.

Javasoljuk továbbá hogy minden iskolában legyen legalább egy olyan nyelvi labor, amely nyelvi érettségik megfelelő környezetben történő lebonyolítását biztosítaná, valamint a teljes tanévben hozzájárulna a magas színvonalú nyelvoktatáshoz. Az egyenlő tárgyi feltételek nélkülözhetetlenek az egyenlő esélyek biztosításához.

5. Iskolakönyvtár program

Kiindulópont: Az esélyegyenlőtlenség mögött a diákok szélsőségesen eltérő családi háttere áll. A hátrányos helyzetű diákok számára az esetek többségében nem áll rendelkezésre a megfelelő felkészüléshez, tájékozódáshoz, fejlődéshez szükséges otthoni környezet, ez pedig további lemaradásukhoz vezet.

Javaslat: Minden magyar iskolában jöjjön létre megfelelően felszerelt iskolakönyvtár, saját költségvetési kerettel, gazdag könyvkínálattal és gépparkkal, gyors internethozzáféréssel. Az így létrejövő helyiségek elsősorban azt a célt szolgálnák, hogy a hátrányos helyzetű diákok számára pótolják az otthonukban nem biztosított megfelelő tanulási környezetet. Ebből következően a könyvtárak a tanítás utáni időben és hétvégén jutnának a legfontosabb szerephez. A könyvtárprogram és a tanodaprogram közötti lehetséges átfedések megvitatása szakmai párbeszéd keretében javasolt.

6. Oktatáskutató Központ létrehozása

Kiindulási pont: Jelenleg nem létezik Magyarországon önálló oktatáskutató intézmény, az oktatáskutatás szervezeti, anyagi lehetőségei a kívánatostól messze elmaradnak. (Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) 2019. január 1-jével beépült az Oktatási Hivatalba.) Mindez azért elkeserítő, mert a színvonalas és esélyteremtő közoktatás egyik feltétele az oktatás területén végbemenő jelenségek hatékony megfigyelése és feldolgozása. Enélkül nem áll rendelkezésre megfelelő mennyiségű és minőségű információ a kormányzat számára az oktatáspolitikai döntések meghozatalához.

Javaslat: Jöjjön létre egy önálló Oktatáskutató Központ évente legalább 5 Mrd Ft-os költségvetéssel. A Központ feladata oktatási felmérések és kutatások tervezése, végrehajtása, elemzése és értékelése, nemzetközi felmérések és kutatások elemzése és értékelése, oktatáspolitikai javaslatok megfogalmazása, a bevezetett oktatási reformok hatásainak, hatékonyságának vizsgálata, nyomonkövetése lenne. Célunk, hogy visszaadjuk a hazai oktatáskutatás presztízsét és jelentőségét, támaszkodva a legkiválóbb magyar szakemberek tudására és tapasztalataira.

7. Szabad tankönyvválasztás

Kiindulási pont: A szabad tankönyvválasztás nagyobb teret enged a pedagógusok számára, hogy az egyes diákok, illetve osztályok speciális igényeinek megfelelő oktatást folytassanak. A speciális fejlesztési igényeket, adekvát módszertant a pedagógus képes leginkább felismerni, hiszen ő foglalkozik személyesen a diákkal, ismeri őt közelebbről. Az eltérő igényekhez való rugalmas alkalmazkodás lehetősége alapvető feltétele az esélyteremtő oktatásnak. Magyarországon 2013 óta zajlik a tankönyvkiadás és tankönyvválasztás központosítása. Mivel a korábbi tankönyvengedélyek öt évre szóltak, a magánkiadók közismereti könyvei egy ideig a válaszható könyvek között szerepeltek. Az engedélyek mára azonban lejártak, megújításuk jogi lehetőségét a Kormány felszámolta. A köznevelési törvény alapján közismereti tárgyak esetében a tankönyvvé nyilvánítást az állami tankönyvfejlesztésért felelős szerv kérelmezheti, magánkiadónak erre csak az oktatásért felelős miniszter felhívására van lehetősége. Mindez azt eredményezte, hogy a 2020/2021-es tanévre a nyelvtankönyvek, a nemzetiségi tankönyvek, a szakképzés és az SNI-s tanulók számára készült tankönyvek kivételével a magántankönyvek szinte teljesen kiszorultak a választékból. A tanároknak így jobb belátásuk ellenére sincs lehetőségük általuk színvonalasabbnak vagy egyszerűen az adott diák vagy osztály szempontjából megfelelőnek tartott könyvekből tanítani. Az új alaptantervhez készült állami tankönyvek minőségével, ideológiai elfogultságával kapcsolatban emellett számos szakmai kritika fogalmazódott meg. Szabad tankönyvválasztás hiányában, verseny nélkül nincs lehetőség rá, hogy ezekre a felvetésekre maguk a pedagógusok adják meg a választ szabad döntésük nyomán.

Javaslat: Tegyük szabaddá az iskolák számára a tankönyvválasztást. Jöjjön létre egy pedagógusokból álló szakmai testület, amely pályázati rendszerben dönt a magánkiadók által benyújtott tankönyvek, illetve tankönyvcsomagok engedélyezéséről. A pedagógus testület tagjait fele-fele arányban jelölné az oktatásért felelős miniszter és a Pedagógusok Szakszervezete úgy, hogy a tagok között fele-fele arányban legyenek általános iskolai és középiskolai pedagógusok, továbbá a szaktanári képesítések alapján képviselve legyen minden tantárgycsoport. A testületbe csak olyan aktív vagy nyugalmazott pedagógus lenne jelölhető, aki megszakítás nélkül legalább öt évet dolgozott a közoktatásban. Nem lehetne a testület tagja, aki korábban politikai párt tagja vagy választáson politikai párt jelöltje volt. A testület tagjainak mandátuma két évre szólna, a tagok újrajelölésére nem lenne lehetőség, munkájukért megfelelő díjazásban részesülnének. A testület a hozzá benyújtott tankönyv engedélyezéséről a hatályos alaptanterv figyelembe vételével, szakmai vizsgálatot követően, titkos szavazással, egyszerű többséggel döntene. A titkos szavazás garantálná, hogy állásfoglalása miatt egyetlen tagot se érhessen sérelem. A szakmai vizsgálat során kötelező lenne igénybe venni az adott tankönyv szerinti tárgyat oktató két szakpedagógus állásfoglalását. Az engedélyezett tankönyvek felkerülnének a választható tankönyvek listájára. Az iskolai tantestületek a listán szereplő tankönyvekből aztán szabadon állíthatnák össze a következő tanévre vonatkozó tankönyveiket. A tantestületek legkésőbb a tanév végét követő 15. napig adnák le az aktuális megrendelést a minisztérium felé, amely aztán a tanév kezdetét megelőző 15. napig gondoskodna a tankönyvek beszerzéséről és eljuttatásáról az iskolákhoz. Az engedélyek öt évre szólnának, meghosszabbításukat a kiadók a fent leírt eljárásban kezdeményezhetnék.

Az új rendszer garantálná a szakmai szempontok érvényesülését, egészséges versenyt hozna létre a tankönyvpiacon, ezáltal növelné a tankönyvek minőségét. Javaslatunk szempontjából kiemelkedő pozitív hatása lenne emellett, hogy lehetővé tenné az eltérő hátterű diákok speciális igényeinek való megfelelést vagyis növelné a közoktatás esélyteremtő képességét.